SZERZŐI JOGI ÉS SZELLEMI TULAJDONRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT
A weboldal tiszteletben tartja mások szellemi tulajdonra vonatkozó jogát, és üzleti partnereitől ugyanezt kéri. A más weboldalakról származó tartalom az Amerikai Egyesült Államok illetve más ország szerzői és szellemi tulajdonra vonatkozó törvényeinek védelme alatt állhat. Vezérelvünk alapján megfelelő körülmények között és saját belátásunk szerint eltávolítunk minden olyan tartalmat, illetve ideiglenesen vagy véglegesen felfüggesztjük az olyan felhasználói fiókokat, amelyek sértik, vagy sorozatosan sértik a weboldal és/vagy mások szerzői joghoz fűződő érdekeit.
MEGJEGYZÉS A SZELLEMI TULAJDON MEGSÉRTÉVEL KAPCSOLATOS KÖVETELÉSEKRŐL
Ez az eljárás kizárólag a szerzői és szellemi tulajdonjogi ügyekre vonatkozik. Egyéb ügyeket érintő megkeresés megválaszolása nem lehetséges.Amennyiben úgy véli, hogy az oldalaink egyikén, vagy azokon keresztül a szerzői vagy szellemi tulajdonjog védelme alatt álló tartalmával visszaéltek, vagy megsértették az 1998-as Digital Millenium Copyright Act („DMCA”) rendelkezéseit vagy bármely hasonló törvényt, kérjük tegyen bejelentést a szerzői jogok megsértéséről. Ilyen eszközzel kizárólag a jogos tulajdonos, vagy meghatlamazottja élhet. Amennyiben úgy dönt, hogy bejelentést tesz a szerzői jogok megsértéséről, kérjük vegye figyelembe, hogy jogi eljárást kezdeményez. Ne tegyen hamis bejelentést. Ha úgy gondolja, hogy a tartalmat tévedésből, vagy téves azonosítás miatt tiltották vagy törölték, tegyen írásos bejelentést az alábbi címen. info kukac epornum pont hu
SZERZŐI JOGOK MEGSÉRTÉSÉRŐL SZÓLÓ BEJELENTÉSE
Szerzői jog által védett, vagy szellemi tulajdonában álló tartalom leírása.
Leírás a tartalom pontos helyéről a weboldal oldalán/oldalain, lehetőleg pontos URL közlésével.
Nyilatkozat a jóhiszemű meggyőződéséről, miszerint a vitatott tartalom felhasználását nem engedélyezte a szellemi tulajdon jogos tulajdonosa, annak megbízottja vagy a törvény.
Nyikatkozat arról, hogy büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a fenti nyilatkozat pontos és hogy Ön a szerzői jog vagy szellemi tulajdon birtokosa, vagy jogosult eljárni a tulajdonos nevében.
Üdvözlet a Tiava.hu magyar ingyenes pornó oldalon. Ha itt jársz akkor tuti szeretnél valami izgató erotikus filmet megnézni. A jó hírünk az, hogy ezen az oldalon hatalmas mennyiségben érhetőek el ingyenesen minőségi hd szexvideók. Az Tiava összegyűjti neked a legjobb xxx videókat, hogy minden amire vágsz megtaláld. Minden tartalmat pc-n és mobiltelefonon is meg tudsz nézni. Kemény popsi szex, dögös milf anyukák, gangbang kúrások, érett idős picsák, perverz tini lányok amik itt várnak rád. Az Tiava magyar szexoldal teljesen biztonságos számodra, vírusmentes és ingyenes. Jó szórakozást és kellemes időtöltést.